Az élelmiszer-vállalkozások által működtetendő önellenőrzési rendszerre vonatkozó követelményekről szóló 28/2017. (V. 30.) FM rendelet

28/2017. (V. 30.) FM rendelet

az élelmiszer-vállalkozások által működtetendő önellenőrzési rendszerre vonatkozó követelményekről


Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (2) bekezdés 45. pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 152/2014. (VI. 6.) Korm. rendelet 65. § 2. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) E rendeletet az élelmiszer-vállalkozás által működtetendő önellenőrzési rendszerre kell alkalmazni.

(2) E rendeletet nem kell alkalmazni a kistermelői élelmiszer-termelés, -előállítás és -értékesítés feltételeiről szóló rendelet szerinti kistermelőkre.

2. § E rendelet alkalmazásában

a) önellenőrzés: az élelmiszer-vállalkozás működéséhez kapcsolódó, az élelmiszerek megfelelő minőségével, az élelmiszer-biztonsággal, az azonosíthatósággal, a nyomonkövetéssel és az élelmiszerek jelölésével kapcsolatos,

aa) az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvényben (a továbbiakban: Éltv.), az Éltv. felhatalmazása alapján kiadott jogszabályokban és az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusaiban meghatározott követelmények, valamint

ab) az adott élelmiszer-vállalkozás tevékenységének jellegét, sajátosságait és méretét figyelembe vevő, az élelmiszer-vállalkozás által tevékenységére vonatkozóan kidolgozott követelményrendszerben előírt kötelezettségek

teljesítésének élelmiszer-vállalkozás általi ellenőrzése, önellenőrzési rendszer működtetése által;

b) önellenőrzési rendszer: az önellenzési terv felállítása és az abban foglaltak végrehajtása dokumentumokkal igazolva.

3. § (1) Az élelmiszer-vállalkozásnak az Éltv. 22. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott önellenőrzési kötelezettséget legalább az e rendeletben meghatározott módon kell teljesítenie.

(2) Az élelmiszer-vállalkozásnak az önellenőrzés megvalósítása érdekében papíralapú vagy elektronikus, folyamatosan végrehajtott, megfelelően részletes önellenőrzési tervvel kell rendelkeznie. Az önellenőrzési tervnek tartalmaznia kell legalább

a) az önellenőrzési terv által felölelt időszakot,

b) az önellenőrzés során alkalmazott módszert,

c) az elvégzett önellenőrzés igazolásának módját,

d) az önellenőrzés során keletkezett dokumentumok és az önellenőrzési terv megőrzésének idejét,

e) az ellenőrzés tárgyát,

f) az ellenőrzött követelményeket,

g) az ellenőrzési időpontot vagy gyakoriságot,

h) az ellenőrzés, megfigyelés vagy mintavétel pontos helyét,

i) az ellenőrzésért és az önellenőrzési terv végrehajtásáért felelős személyt.

(3) Az önellenőrzési terv meghatározása során figyelembe kell venni

a) az élelmiszer-vállalkozás tevékenységét, méretét,

b) az élelmiszer-vállalkozás által előállított élelmiszer jellegét és mennyiségét,

c) az élelmiszer-vállalkozás által az élelmiszer előállításhoz felhasznált alapanyagok és az előállított élelmiszerek humán-, állat- vagy növény-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági kockázatát,

d) a forgalomba hozatal helyi, regionális, országos vagy nemzetközi jellegét.

(4) Az önellenőrzési terv felállítása során az élelmiszer-vállalkozás figyelembe veheti a minőségirányítási rendszereket, az ágazati szabványokat, a jó higiéniai útmutatókat vagy egyéb előírásokat, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (a továbbiakban: NÉBIH) által kiadott útmutatókat és szakmai iránymutatások tartalmi elemeit.

(5) Az önellenőrzés során alkalmazott módszer lehet

a) érzékszervi vizsgálat,

b) meghatározott követelmények mérése, a mért és észlelt eredmények értékelése és elemzése, ezek alapján – ha szükséges – beavatkozás,

c) mintavétel és laboratóriumi vizsgálat,

d) az élelmiszer-vállalkozás tevékenysége során az önellenőrzéshez kapcsolódóan átvett, kapott, illetve keletkezett dokumentumok, feljegyzések ellenőrzése, értékelése és elemzése, valamint ha szükséges, az azokra épülő beavatkozás,

e) az átvevői, felhasználói és fogyasztói panaszok kivizsgálása, elemzése, valamint ha szükséges, az azokra épülő beavatkozás.

(6) Amennyiben az élelmiszer-vállalkozás által működtetett

a) élelmiszer-biztonsági rendszerekben,

b) minőségirányítási rendszerekben,

c) az elfogadott nemzeti Jó Higiéniai Gyakorlatokra vonatkozó útmutatók alapján

keletkezett dokumentumok megfelelnek az e rendeletben az önellenőrzési rendszerrel kapcsolatban meghatározott követelményeknek, e rendelet végrehajtása érdekében nem szükséges új dokumentációs rendszert létrehozni és működtetni.

4. § (1) Az önellenőrzési tervben meghatározottak végrehajtását, valamint ha szükséges, az azokra épülő beavatkozást az élelmiszer-vállalkozásnak papíralapú vagy elektronikus formában dokumentumokkal kell igazolnia és azokat megőriznie az önellenőrzéssel érintett telephelyén, a hatósági ellenőrzés számára hozzáférhető módon, az önellenőrzési tervben meghatározott ideig, de legalább 1 évig.

(2) Az önellenőrzés során olyan dokumentációs rendszert kell alkalmazni, amely biztosítja a 3. §-ban meghatározott követelmények alapján az önellenőrzési tervben foglaltak végrehajtásának utólagos ellenőrizhetőségét.

5. § (1) Az élelmiszer-vállalkozó önellenőrzési együttműködési megállapodást (a továbbiakban: megállapodás) köthet a NÉBIH-hel.

(2) A megállapodás önkéntes, és annak megkötését mindkét fél kezdeményezheti. A megállapodás telephelyenként vagy az élelmiszer-vállalkozás egészére köthető, és határozott időtartamra szól. A megállapodás során a NÉBIH figyelembe veszi az illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti szerv javaslatát.

(3) A megállapodás értelmében

a) az élelmiszer-vállalkozó vállalja, hogy az önellenőrzése keretében elvégzett vizsgálatok eredményeiről a megállapodásban rögzített időközönként, és meghatározott adattartalommal elektronikus úton tájékoztatja a NÉBIH-et;

b) a NÉBIH vállalja, hogy a hatósági élelmiszerlánc-felügyeleti tevékenysége kapcsán kidolgozandó, kockázatalapú éves hatósági, ellenőrzési és mintavételi tervek elkészítésekor figyelembe veszi az a) pont alapján megküldött adatokat, amelyre tekintettel az élelmiszer-vállalkozó kockázati besorolását módosíthatja.

(4) A megkötött megállapodásról a NÉBIH tájékoztatja az illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti szervet.

6. § Ez a rendelet 2018. január 1-jén lép hatályba.


Forrás: njt.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1/2014. (VII. 23.) FM (1) 1/2014. NGM (1) 1% (2) 10/2014. FM (1) 1004/2012/EU (1) 1005/2012/EU (1) 1006/2012/EU (2) 101/2011. VM (1) 101/2016. Korm. (1) 1011/2012. Korm. (2) 103/2009. FVM (1) 103/2011. VM (1) 1030/2012/EU (1) 1031/2012/EU (1) 1032/2012/EU (1) 1033/1012/EU (1) 1034/2012/EU (1) 1035/2012/EU (1) 104/2009. FVM (1) 1041/2012/EU (1) 1047/2014/EU (1) 105/2011. VM (1) 105/2012. VM (1) 1051/2014/EU (1) 1052/2014/EU (1) 1053/2012/EU (1) 1054/2012/EU (1) 106/2012. VM (1) 1068/2012/EU (1) 1069/2012/EU (1) 107/2011. VM (1) 1076/2012/EU (1) 108/2012. Korm. (1) 1085/2012. Korm. hat. (1) 109/2007. FVM (1) 1096/1012/EU (1) 1096/2013/EU (1) 1098/2013/EU (1) 11/2006. FVM (2) 11/2016. MvM (1) 110/2004. Korm. (1) 110/2008/EK (1) 110/2013/EU (1) 1112/2013/EU (1) 1118/2012/EU (1) 112/2011. VM (1) 113/2013. VM (1) 1135/2014/EU (1) 114/2013. Korm. (1) 1140/2012/EU (1) 115/2003. FVM. (1) 1151/2012/EU (1) 1154/2014/EU (1) 116/2003. FVM (1) 116/2011. VM (1) 1160/2011/EU (1) 1169/2011/EU (2) 1173/2014/EU (1) 1174/2014/EU (1) 1184/2012/EU (1) 119/2007. FVM (1) 1199/2014/EU (1) 12/2006. FVM (1) 12/2014/EU (1) 120/2013/EU (1) 1204/2012/EU (1) 1208/2011/EU (1) 121/2007. FVM (1) 1216/2007/EK (1) 1221/2008/EK (1) 1226/2014/EU (1) 1228/2014/EU (1) 1229/2014/EU (1) 123/2008. FVM (1) 123/2012. VM (1) 1234/2007/EK (2) 1235/2008/EK (1) 124/2012. VM (1) 1241/2014/EU (1) 125/2013/EU (1) 1257/2006/EK (1) 1259/2016. Korm. (1) 126/2008. FVM (1) 126/2014/EU (1) 1262/2014/EU (1) 127/1991. Korm. (1) 127/2009. FVM (1) 128/2014/EU (1) 13/2008. NFGM-FVM (1) 13/2011. VM (1) 1308/2013/EU (1) 1323/2012. Korm. (1) 1333/2008/EK (1) 1336/2007/EK (1) 134/2011. VM (1) 135/2011. VM (1) 136/2011. VM (1) 1371/2013. Korm. hat. (1) 1372/2013. Korm. hat (1) 1374/2013. Korm. hat (1) 1379/2013. Korm. (1) 138/2011. VM (1) 1380/2013. Korm. (1) 1381/2013. Korm. (1) 139/2013. Korm. (1) 14/1998. FM (1) 14/2012. FVM (1) 14/2013. VM (1) 140/2013/EU (1) 141/2011. VM. (1) 142/2008. FVM (1) 144/2013/EU (1) 149/2007/EK rendelet (1) 1498/2011. Korm. (1) 15/2008. FVM (1) 15/2010. VM (1) 150/2012. VM (1) 152/2009. FVM (1) 154/2011. Korm. (1) 158/2009. Korm. (1) 158/2010. Korm. (1) 158/2014/EU (1) 159/2014/EU (1) 16 (1) 16/1998. FM (1) 16/2008. FVM-SZMM (1) 16/2011. KIM (1) 16/2011/EU (1) 16/2012/EU (1) 16/2014. Korm. (1) 16/2017. (III. 29.) FM (1) 160/2014/EU (1) 161/2008. FVM rendelet (1) 161/2014/EU (1) 17/1999. EüM (1) 17/1999. Korm. (1) 173/2004. FVM (1) 173/2009. FVM (2) 1744/2015.Korm. (1) 175/2014. Korm. (1) 177/2015. Korm. (1) 178/2002/EK (3) 178/2009. Korm. (1) 18/1999. Korm. (1) 18/2011. VM (1) 18/2013. VM (1) 182/2009. FVM (1) 183/2005/EK (1) 186/2009. Korm. (1) 186/2013/EU (1) 188/2014. Korm. (1) 189/2013. Korm. (1) 19/2004. FVM-ESzCsM-GKM (2) 19/2014. VM (1) 19/2015. FM (1) 1924/2006/EK (3) 1925/2006/EK (1) 194/2008. Korm. (1) 1959. IV. (1) 1988. XXIV. (1) 1990. LXXXVII. (1) 1991. XLV. (1) 1991. XXXVIII. (1) 1993. CXIV. (1) 1993. X. (1) 1994. LV. (1) 1994. VII. (1) 1995. LIII. (1) 1995. LVII. (1) 1995. XXVIII. (1) 1995. XXXIII. (1) 1996. LIII. (1) 1996. LVII. (4) 1997 (5) 1997. CLV. (1) 1997. CXXXII. (1) 1997. évi CXIV. (1) 1997. XI. törvény (1) 1998 (16) 1998. évi XXVII. (1) 1998. XXVIII. (1) 1999 (13) 1999. CXXI. (1) 1999. LXXVI. (1) 1999/44/EK (1) 2/2014. FM (1) 2/2017. (I. 11.) FM (1) 20/2014. FM (1) 2000 (8) 2000. XLIII. (1) 2000/13/EK (1) 2001 (13) 2001. CVIII. (1) 2001. XCVI. (1) 2001. XLVIII. (1) 2001/112/EK (1) 2002 (12) 2002/54/EK (1) 2002/55/EK (1) 2002/57/EK (1) 2003 (24) 2003. C. (1) 2003. CXXVII. (1) 2003. LII. (1) 2003. XVI. (1) 2004 (23) 2004. évi CXL. (1) 2004. évi XVIII. (1) 2004. XVIII. (1) 2005 (20) 2005. CLXIV. (1) 2005. LXXVIII. (1) 2005/29/EK (2) 2006 (13) 2006. évi XLVIII. (1) 2006. IV. (1) 2006. V. (1) 2006. X. (1) 2007 (12) 2007. CXXIX. (1) 2007. CXXVII. (1) 2007. XVII. (1) 2008 (14) 2008. LXXIII. (1) 2008. XLVI. (3) 2008. XLVII. (3) 2008. XLVIII. (3) 2009 (13) 2009. CXV. (1) 2009. FVM (1) 2009. július 1. (1) 2009. LXXVI. (1) 2009. XCV. (1) 2009. XXVI. (1) 2009/288/EK (1) 201/2001. Korm. (1) 2010 (3) 2010 tervezet (7) 2010. CXLIV. (1) 2010. LXXXVII. (1) 2010. XCIV. (1) 2010/709/EU (1) 2010/C 210/03 (1) 2011 (10) 2011 tervezet (17) 2011. CCII. (1) 2011. CIII. (1) 2011. CLVIII (1) 2011. CLXVIII. (1) 2011. CLXXIII. (1) 2011. CXXXV. törvény (1) 2011. LXXXV. (2) 2011/83/EU (1) 2011/91/EU (1) 2012 (5) 2012 tervezet (1) 2012. évi CCXIII. (1) 2012. évi CCXIX. (1) 2012. évi CVIII. (1) 2012. évi CXXVI. (1) 2012. évi CXXVIII. (1) 2012. évi LV. (1) 2012. évi LXXIV. (1) 2012. évi LXXXIX. (1) 2012. évi LXXXVIII. (1) 2012. évi VI. (1) 2012. XXX. (1) 2012/12/EU (1) 2012/C 43/15 (1) 2012/C 83/01 (1) 2013 (5) 2013. CII. (1) 2013. CVIII. (1) 2013. évi CCI. (1) 2013. évi CCL. (1) 2013. évi CCXLVI. (1) 2013. évi CLXIX. (1) 2013. évi CLXXXIII. (1) 2013. évi CXCI. (1) 2013. évi CXCIX. (1) 2013. évi LVIII. (1) 2013. évi VI. (1) 2014 (5) 2014. évi CX. (1) 2014. évi CXII. (1) 2014. évi LV. (1) 2014/21/EU (1) 2014/63/EU (1) 2014/96/EU (1) 2015 (17) 2015. évi CCIX. (1) 2015. évi CLXXXII. (1) 2015. évi LXXVIII. (1) 2015. évi XCVII. (1) 2015. évi XCVIII. (1) 2015. évi XLVI. (1) 2015. évi XXXVIII. (1) 2015/1002 (1) 2015/1041 (1) 2015/1052 (1) 2015/1134 (1) 2015/1135 (1) 2015/1149 (1) 2015/1150 (1) 2015/1151 (1) 2015/1161 (1) 2015/1297 (1) 2015/1311 (1) 2015/1312 (1) 2015/1313 (1) 2015/210 (1) 2015/269 (1) 2015/270 (1) 2015/271 (1) 2015/293 (1) 2015/30 (1) 2015/301 (1) 2015/37 (1) 2015/385 (1) 2015/39 (1) 2015/48 (1) 2015/550 (1) 2015/551 (1) 2015/560 (1) 2015/580 (1) 2015/581 (1) 2015/582 (1) 2015/586 (1) 2015/587 (1) 2015/590 (1) 2015/591 (2) 2015/624 (1) 2015/629 (1) 2015/721 (1) 2015/745 (1) 2015/815 (1) 2015/822 (1) 2015/823 (1) 2015/888 (2) 2016 (6) 2016. évi CLXI. (1) 2016. évi CXXXIX. (1) 2016. évi LXVI. (1) 2016. évi LXXXVIII. (1) 2016/1416 (1) 2017 (11) 2017. évi CXXXI. (1) 2017. évi LXIV. (1) 2017. évi XLI. (1) 2017. évi XLII. (1) 2018 (5) 203/2012/EU (1) 203/2016. Korm. (1) 204/2014/EU (1) 209/2005. Korm. (2) 210/2009. Korm. (1) 212/2008. Korm. (1) 213/2008. Korm. (1) 218/2013/EU (1) 22/2012. Korm. (1) 22/2014. VM (1) 220/2008. Korm. (1) 222/2013/EU (1) 223/2013/EU (1) 223/2015. Korm. (1) 224/2013/EU (1) 225/2007. Korm. (1) 225/2013/EU (1) 225/2014/EU (1) 228/1996. Korm. (1) 23/2012. VM (1) 231/2010. Korm. (1) 231/2012/EU (1) 234/2012. VM (1) 234/2014. Korm. (1) 235/2012. VM (1) 24/2005. FVM (1) 24/2010. FVM (1) 24/2012. VM (1) 24/2017. (V. 17.) FM (1) 240/2007/EK (1) 244/1998. Korm. (1) 25/2010. FVM (1) 25/2012. OGY. (1) 251/2012. Korm. (1) 251/2014/EU (1) 255/2012. Korm. (1) 256/2007. Korm. (1) 256/2012. Korm. (1) 26/2011. VM (1) 26/2011. NGM (1) 26/2015. FM (1) 265/2014. Korm. (1) 27/2004. ESzCsM (1) 27/2011. VM (1) 27/2012. VM (1) 27/2014. VM (1) 27/2014/EU (1) 28/2012/EU (1) 28/2014/EU (1) 28/2017. (V. 30.) FM (1) 29/2007. FVM (1) 29/2012/EU (1) 29/2014/EU (1) 29/2017. (VI. 7.) FM (1) 3/2008/EK (1) 3/2010. VM (1) 3/2013. VM (1) 3011/2012. (1) 302/2012/EU (1) 308/2014/EU (1) 309/2014/EU (1) 31/2012. VM (1) 313/2015. Korm. (1) 32/1999. FVM (1) 326/2001. Korm. (1) 327/2010. Korm. (1) 33/2010. EüM–FVM (1) 33/2011. VM (1) 336/2014. Korm. (1) 34/2013. VM (1) 34/2015. FM (1) 34/2016. FM (1) 342/2009. Korm. (1) 342/2013/EU (1) 343/2011.Korm. (1) 35/2004. ESzCsM (1) 36/2004. ESzCsM (1) 36/2010. VM (1) 36/2014. FM (1) 367/2011. Korm. (1) 37/2004. ESzCsM (1) 378/2012/EU (1) 379/2012/EU (1) 38/2010. FVM (1) 38/2012. VM (1) 38/2013. VM (1) 38/2014. Korm. (1) 383/2014/EU (1) 384/2014/EU (1) 385/2014/EU (1) 387/2016. Korm. (1) 39/2011. VM (1) 39/2012. VM (1) 39/2014. VM (1) 392/2013/EU (1) 4/1998. EüM (1) 4/2007. FVM-KvVM (1) 4/2009. NFGM-SZMM (1) 40/2004. FVM (1) 40/2012. VM (1) 406/2015. Korm. (1) 407/2015. Korm. (1) 41/2009/EK (1) 41/2011. VM (1) 41/2014. Korm. (1) 41/2015. FM (1) 41/2016. FM (1) 416/2013/EU (1) 418/2012/EU (1) 42/2015. FM (1) 421/2013/EU (1) 422/2013/EU (1) 423/2013/EU (1) 428/2012/EU (1) 43/2011. Korm. (1) 43/2011. VM (2) 43/2015. FM (1) 430/2012/EU (1) 432/2012/EU (1) 436/2009/EK (1) 436/2015. Korm. (1) 44/2010. FVM (1) 44/2014. VM (1) 446/2016. Korm. (1) 446/2017. Korm. (1) 451/2012/EU (1) 452/2013/EU (1) 453/2013/EU (1) 454/2013/EU (1) 455/2013/EU (1) 458/2012/EU (1) 458/2013/EU (1) 46/2005. FVM (1) 464/2012/EU (1) 466/2013/EU (2) 47/2011. VM (1) 47/2014/EU (1) 479/2008/EK (1) 48/2004. FVM (1) 48/2012. VM (1) 48/2014/EU (1) 48/2016. FM (1) 480/2012/EU (1) 481/2012/EU (1) 484/2016. (XII. 28.) Korm. (1) 489/2012/EU (1) 49/2014/EU (1) 49/2016. FM (1) 499/2014/EU (1) 5/2012. NEFMI (1) 5/2014. VM (2) 50/2004 FVM (1) 50/2008.FVM (1) 50/2012. VM (1) 50/2013. VM (1) 50/2017. (X. 10.) FM (1) 500/2014/EU (1) 503/2007/EK (1) 509/2006/EK (1) 51/2011. VM (1) 51/2012. VM (1) 51/2013. VM (1) 510/2006/EK (1) 510/2014/EU (1) 52/2010. FVM (1) 52/2011. VM (1) 52/2016. FM (1) 529/2013. Korm. (1) 53/2006. OGY (1) 531/2013. Korm. (1) 538/2013/EU (1) 543/2011/EU (1) 55/2009. Korm. (1) 55/2011. NEFMI (1) 555/2008/EK (1) 557/2007/EK (1) 56/1997. FM–IKIM–NM (1) 56/2014. VM (1) 56/2015. FM (1) 57/2004. FVM (1) 57/2010. FVM rendelet (1) 579/2013/EU (1) 58/2011. (VI. 20.) VM rendelet (1) 580/2013/EU (1) 580/2014/EU (1) 581/2013/EU (1) 581/2014/EU (1) 582/2014/EU (1) 587/2013/EU (1) 588/2012/EU (1) 59/1999. EüM (1) 59/2015. FM (1) 594/2012/EU (1) 594/2013/EU (1) 6/2001. GM (1) 6/2011.VM (1) 6/2012. OGY (1) 60/2015. FM (1) 60/2016. FM (1) 606/2009/EK (1) 607/2009/EK (1) 614/2012/EU (1) 62/2006. FVM (1) 62/2011. VM (1) 628/2012/EU (1) 629/2012/EU (1) 63/2012. VM (1) 63/2013. VM (1) 635/2012/EU (1) 64/2007. FVM-EüM (1) 64/2011. VM (1) 64/2012. VM. (1) 641/2007/EK (1) 65/2004. FVM-ESzCsM-GKM (1) 65/2011. VM (1) 652/2012/EU (1) 657/2012/EU (1) 66/2010/EK (1) 66/401/EGK (1) 66/402/EGK (1) 664/2014/EU (1) 665/2014/EU (1) 668/2014/EU (1) 67/2004.GKM (1) 67/2009. FVM (1) 67/2012. VM (1) 674/2014/EU (1) 68/2007. (VII. 26.) FVM–EüM–SZMM (1) 68/2007. FVM-EüM-SZMM (1) 68/2013. Korm. rendelet (1) 69/2011. VM (1) 7/2011. VM (1) 7/2014. FM (1) 70/2012. VM (1) 701/2012/EU (1) 701/2013/EU (1) 71/2005. GKM (1) 71/2013. EMMI rendelet (1) 72/2010. FVM (1) 72/2010/EU (1) 72/2012. VM (1) 73/2009/EK (1) 73/2016. FM (1) 74/2008. FVM (1) 74/2012. VM. (3) 743/2012/EU (1) 744/2014/EU (1) 75/2003. FVM (1) 75/2011. VM (1) 75/2016. FM (1) 751/2013/EU (1) 753/2012/EU (1) 753/2013/EU (1) 754/2012/EU (1) 755/2012/EU (1) 76/2011. VM (1) 762/2012/EU (1) 765/2013/EU (1) 766/2012/EU (1) 768/2013/EU (1) 77/2008. OGY (1) 78/2011. VM (1) 79/1998. Korm. (1) 79/2016. (XII. 12.) FM (1) 8/2006. GKM (1) 8/2014. FM (1) 80/2013. VM (1) 81/2004 FVM (1) 81/2011. VM (1) 81/2013. VM (1) 815/2007/EK (1) 82/2004. FVM (1) 82/2004.FVM (1) 82/2012. VM (2) 83/2005. FVM-EüM-GKM (1) 834/2007/EK (2) 835/2014/EU (1) 836/2014/EU (1) 837/2014/EU (1) 843/2014/EU (1) 844/2014/EU (1) 85/2016. (XII. 19.) FM (1) 850/2013/EU (1) 852/2004/EK (1) 853/2004/EK (2) 854/2004/EK (1) 86/2006. FVM (1) 86/2009. FVM (1) 868/2007/EK (1) 87/2013. VM (1) 87/2015. FM (1) 88/2012. VM (1) 88/2013. VM (1) 882/2014/EU (1) 883/2014/EU (1) 888/2013/EU (1) 889/2008/EK (1) 9/2011.VM (1) 9/2014. VM (1) 900/2012/EU (1) 901/2012/EU (1) 907/2013/EU (1) 91/2005. FVM (1) 91/2006. GKM (1) 91/2012. VM (1) 910/2013/EU (1) 911/2013/EU (1) 913/2013/EU (1) 925/2012/EU (1) 929/2012/EU (1) 931/2011/EU (1) 94/2011. VM (1) 941/2014/EU (1) 957/2013/EU (1) 96/2005. OGY (1) 962/2014/EU (1) 963/2013/EU (1) 963/2014/EU (1) 969/2013/EU (1) 97/2009. FVM (1) 97/2014/EU (1) 972/2013/EU (1) 975/2012/EU (1) 978/2013/EU (1) 98/2009. FVM (1) 98/2014/EU (1) 98/6/EK (1) 982/2007/EK (1) 987/2013/EU (1) 989/2007/EK (1) 99/2002. FVM (1) 99/2004. FVM (1) ÁFA (1) agrárgazdaság (1) agrárium (31) agrárkamara (5) agrárpiac (1) agrárpiaci rendtartás (3) agrárstratégia (2) ajánlás (2) állásfoglalás (3) állatfajták (4) állattenyésztés (9) ár (1) árak (5) áruk (2) az étrend-kiegészítők (1) baromfi (3) behozatal (2) belső piaci információs rendszer (1) betétdíj (1) bio (1) bor (45) BTT (1) burgonya (2) címkék (9) cukkini (2) cukor (2) családi gazdaság (1) csomagolás (6) egészség (8) egységes piac (1) együttes rendelet (1) elektronikus hírközlés (1) élelmiszer (92) élelmiszer riasztási rendszer (1) élelmiszer-adalék (3) élelmiszer-biztonság (9) élelmiszer-ellátási lánc (1) élelmiszer-készítmény (2) élelmiszer-termékpálya (1) élelmiszerjog (3) Élelmiszerklub Alapítvány (40) élelmiszerlánc (15) ellenőrzés (4) előadás (1) ENAR (3) Erasmus+ (27) eredetmegjelölés (161) eredetvédelem (1) értékesítés (1) etikai kódex (2) EU (91) export (1) fagyasztott (1) felmérés (1) fenntarthatóság (4) fiatalok (18) fogyasztóvédelem (19) fokhagyma (2) Franciaország (1) FVM (1) gabonavetőmag (1) gasztronómia (2) gazdasági kamara (1) Gazdasági Versenyhivatal (3) génmódosított (1) géntechnológia (4) gomba (3) GVH (210) gyártmánylap (3) gyümölcs (27) gyümölcslé (2) hagyományos különleges termék (5) halászat (8) határozat (6) hegyközség (4) hegyvidéki termék (2) Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (1) helyesbítés (1) helyi (1) Hogyan készítsük (1) Horvátország (1) hulladék (1) hungarikum (6) hús (3) igazgatási szolgáltatási díjak (2) IMI (1) irányelv (16) iránymutatás (1) iskolagyümölcs (7) iskolatej (8) ITO (1) ízesített borászati termékek (1) javaslat (1) jövedéki adó (3) juh (1) K+F Konzervkutató (1) kampány (1) karácsony (1) karalábé (2) kelkáposzta (2) képzés (3) kereskedelem (22) Kereskedelmi Etikai Kódex (1) készletezés (1) kistermelő (13) kistermelői élelmiszer (2) kódex (2) kommentár (1) Kormány (2) környezetvédelem (6) közigazgatás (1) közös piac (1) közösségi agrármarketing (3) Közösségi Bormarketing Stratégia (1) külgazdaság (1) különadó (1) Leader (1) lisztérzékeny (1) Macedónia (1) Magyar Élelmiszerkönyv (10) Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (2) Magyar Reklámetikai Kódex (1) marhahús (2) megállapodás (2) méhészet (1) mérésügy (2) mérőeszköz (2) méz (2) mezőgazdaság (4) Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (1) Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (1) Mezőgazdasági termelékenység és fenntarthatóság (1) MgSzH (1) minőségrendszer (2) műanyag (1) Nagy-Britannia (1) NÉBIH (2) Németország (1) Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (7) Nemzeti Földalap (1) növényfajták (5) nyilvántartás (8) Olaszország (2) olívaolaj (2) öko (4) ökológia (1) ökológiai gazdálkodás (5) őshonos haszonállatok (2) őstermelő (3) őstermelők (6) padlizsán (2) pálinka (2) pályázat (22) paradicsom (3) pazarlás (1) piacfelügyelet (2) piaci magatartás (5) piackutatás (1) póréhagyma (2) Portugália (3) promóció (1) reklám (6) reklámetika (1) rendelet (160) rendezvény (2) Románia (3) rövid ellátási lánc (1) sajt (2) sóska (2) Spanyolország (3) spárga (2) spenót (2) Svédország (1) szakképesítés (1) Szerbia (2) szervezetek (1) szeszes italok (4) Szlovákia (2) Szlovénia (1) szőlő (14) szövetkezet (1) tájékoztatás (5) tájfajták (2) takarmány (1) takarmánykódex (1) takarmánynövény (1) találkozó (16) tanácsadás (1) táplálkozás (1) tej (3) termékadó (1) termékdíj (15) termékfelelősség (1) termékpiac (1) termelői csoportok (10) termelői szervezetek (3) termés (1) természetvédelem (1) termőföld (5) tervezet (12) TÉSZ (1) tisztességtelen forgalmazói magatartás (6) tojás (5) torma (1) Törökország (4) törvény (64) tréning (7) utasítás (6) útmutató (9) üdítőital (1) vad (8) vágóállat (2) vállalkozás (10) vállalkozások (9) védjegy (9) vélemény (4) vendéglátóipar (3) verseny (1) versenykorlátozás (7) vetőmag (13) víz (4) VM (11) zászló (1) Zöld könyv (1) zöldség (26) Zöldségek Zöldfüzete (6)

Jogszabályok archívum