Egyes halászati tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet

44/2014. (IV. 14.) VM rendelet

egyes halászati tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról


A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében,

a 3. alcím tekintetében a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdés a) pontjában,

a 4. alcím tekintetében a halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény 72. § (1) bekezdés 1., 2., 4., 6., 7., 10., 16., 22., 23. és 30. pontjában

kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 94. § a), b) és j) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1. A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély összegű támogatásáról szóló 64/2008. (V. 14.) FVM rendelet módosítása

1. §
A minőségi pontytenyésztési programban való részvétel csekély összegű támogatásáról szóló 64/2008. (V. 14.) FVM rendelet [a továbbiakban: 64/2008. (V. 14.) FVM rendelet] 1. § i) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet alkalmazásában]

„i) halgazdálkodási hatóság: a megyei kormányhivatal földművelésügyi igazgatósága;”

2. §
A 64/2008. (V. 14.) FVM rendelet 5. §-a a következő (1a) bekezdéssel egészül ki:

„(1a) Támogatási kérelmet 2014-ben nem lehet benyújtani.”

3. §
A 64/2008. (V. 14.) FVM rendelet 7. § (1) bekezdésében a „halászati hatóság” szövegrész helyébe a „halgazdálkodási hatóság” szöveg lép.

2. Az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program
2. prioritási tengelye szerinti beruházási támogatások feltételeiről szóló 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet módosítása


4. §
Az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program 2. prioritási tengelye szerinti beruházási támogatások feltételeiről szóló 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet [a továbbiakban: 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet] 2. § (1) bekezdés 9. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet alkalmazásában]

„9. gépváltozat: ugyanazon munkafolyamat elvégzésére alkalmas, de más típusú gép vagy gépcsoport, berendezés vagy berendezéscsoport;”

5. §
Az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet 15. §-a a következő (5) és (6) bekezdéssel egészül ki:

„(5) Az MVH minden naptári évben utólagos ellenőrzésnek veti alá az Európai Halászati Alap (a továbbiakban: EHA) keretében Magyarország által beruházási tevékenységekre fordított azon kiadások legalább 1%-át, amelyeknél a záró kifizetés folyósítása már megtörtént, de a támogatások igénybevételének általános feltételeire vonatkozó kötelezettségvállalások továbbra is fennállnak.

(6) Az MVH a beruházást kizárólag az üzemeltetési kötelezettség időtartama alatt ellenőrzi.”

6. §
(1) Az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet 19. § (1) bekezdés b) és c) pontja helyébe a következő rendelkezések lépnek:

[A támogatási kérelemhez eredeti formában, vagy hiteles másolatok formájában mellékelni kell:]

„b) építési beruházás esetén a tervdokumentációt, tervezői költségvetést;

c) az ügyfél nevére szóló

ca) a jogerős építésügyi hatósági engedélyt vagy tudomásulvételt, a jogerős vízjogi létesítési engedélyt vagy jogerős közlekedési hatósági engedélyt, vagy

cb) a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy a beruházás nem építésügyi hatósági engedély- vagy bejelentés-köteles, illetve nem vízjogi engedélyköteles, illetve nem közlekedési hatósági engedélyköteles;”

(2) Az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet 19. § (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) Az (1) bekezdés b) pontjában, valamint c) pont ca) alpontjában feltüntetett dokumentumokra vonatkozóan hiánypótlásnak nincs helye.”

7. §
Az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet 20. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

„20. § Építéssel járó engedélyköteles tevékenységek esetén az utolsó kifizetési kérelemhez mellékelni kell a jogerős használatbavételi engedélyt, vízi létesítmények esetében a jogerős vízjogi üzemeltetési engedélyt, közlekedési hatósági engedéllyel rendelkező utak esetében a jogerős forgalomba helyezési engedélyt vagy a használatbavétel tudomásulvételéről kiállított hatósági igazolást.”

8. §
Az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet 26. § (2) és (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezések lépnek:

„(2) Amennyiben a beruházás befejezését követő első három naptári évben a foglalkoztatotti létszám átlagos növekedése nem éri el a pontozási szempontok szerint vállalt foglalkoztatotti létszám átlagos növekedését, az ügyfél köteles visszafizetni az intézkedésben való jogosulatlan részvétel szabályai szerint hiányzó munkavállalónként a jóváhagyott, kifizetett támogatási összeg

a) 1%-át, ha a foglalkoztatottak létszámának változatlanságát vállalta,

b) 2%-át, ha egy vagy két új munkavállaló alkalmazását vállalta, vagy

c) 3%-át, ha három vagy annál több új munkavállaló alkalmazását vállalta.

(3) A (2) bekezdés szerinti esetekben mind az évenkénti, mind az összes átlag számításánál kapott tört szám eredmény esetén felfelé kerekítendő a létszám.”

9. §
Az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet 34. §-a a következő (8) bekezdéssel egészül ki:

„(8) A halfeldolgozási gépek, technológiai berendezések tekintetében a 21. § (2) bekezdése szerinti módosítás során egyenértékűnek kell tekinteni azt a halfeldolgozási gépet, technológiai berendezést is, amely a támogatási határozatban szereplő halfeldolgozási géppel azonos gépváltozathoz tartozik, illetve ha több halfeldolgozási gép összevonása által azonos vagy más típusú halfeldolgozási gép beállítása történik. A módosítás nem növelheti a támogatási határozat szerinti, az összevonással érintett gépekre együttesen megállapított támogatási összeget, és nem módosíthatja a beruházás célját. A támogatási kérelem módosítására a halfeldolgozási gépek, technológiai berendezések tekintetében az ügyfélnek támogatási kérelmenként egyszer van lehetősége.”

10. §
Az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet a következő 42/B. §-sal egészül ki:

„42/B. § Az egyes halászati tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2014. (IV. 14.) VM rendelettel [a továbbiakban: 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet] megállapított

a) 2. § (1) bekezdés 9. pontját, 15. § (5) és (6) bekezdését, 19. § (1) bekezdés b) és c) pontját, 19. § (2) bekezdését, 20. §-át, valamint 26. § (2) és (3) bekezdését a 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő eljárásokban,

b) 34. § (8) bekezdését a 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben

is alkalmazni kell.”

11. §
Az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet a következő 42/C. §-sal egészül ki:

„42/C. § A 44/2014. (IV. 14.) VM rendelettel megállapított 15. § (5) és (6) bekezdését, valamint 26. § (2) és (3) bekezdését az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 25/2009. (III.17.) FVM rendelet, valamint az Európai Halászati Alapból a 2. támogatási tengely szerint nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 26/2009. (III.17.) FVM rendelet alapján folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.”

12. §
Az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet 1. melléklete az 1. melléklet szerint módosul.

13. §
Az 50/2011. (VI. 6.) VM rendelet 24. § (1) bekezdésében „a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvényt” szövegrész helyébe „a közbeszerzésekről szóló törvényt” szöveg lép.

3. Az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program
2. prioritási tengelye szerinti vízi környezet védelmével kapcsolatos intézkedések feltételeiről szóló 110/2011. (XI. 24.) VM rendelet módosítása


14. §
Az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló Halászati Operatív Program 2. prioritási tengelye szerinti vízi környezet védelmével kapcsolatos intézkedések feltételeiről szóló 110/2011. (XI. 24.) VM rendelet [a továbbiakban: 110/2011. (XI. 24.) VM rendelet] a következő 18. §-sal egészül ki:

„18. § Az egyes halászati tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 44/2014. (IV. 14.) VM rendelettel [a továbbiakban: 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet] hatályon kívül helyezett 8. § (2) bekezdését és 14. § (2) bekezdés c) pontját a 44/2014. (IV. 14.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben nem kell alkalmazni.”

15. §
Hatályát veszti a 110/2011. (XI. 24.) VM rendelet 8. § (2) bekezdése, valamint 14. § (2) bekezdés c) pontja.

A JOGSZABÁLY TELJES HATÁLYOS SZÖVEGE >>

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1/2014. (VII. 23.) FM (1) 1/2014. NGM (1) 1% (2) 10/2014. FM (1) 1004/2012/EU (1) 1005/2012/EU (1) 1006/2012/EU (2) 101/2011. VM (1) 101/2016. Korm. (1) 1011/2012. Korm. (2) 103/2009. FVM (1) 103/2011. VM (1) 1030/2012/EU (1) 1031/2012/EU (1) 1032/2012/EU (1) 1033/1012/EU (1) 1034/2012/EU (1) 1035/2012/EU (1) 104/2009. FVM (1) 1041/2012/EU (1) 1047/2014/EU (1) 105/2011. VM (1) 105/2012. VM (1) 1051/2014/EU (1) 1052/2014/EU (1) 1053/2012/EU (1) 1054/2012/EU (1) 106/2012. VM (1) 1068/2012/EU (1) 1069/2012/EU (1) 107/2011. VM (1) 1076/2012/EU (1) 108/2012. Korm. (1) 1085/2012. Korm. hat. (1) 109/2007. FVM (1) 1096/1012/EU (1) 1096/2013/EU (1) 1098/2013/EU (1) 11/2006. FVM (2) 11/2016. MvM (1) 110/2004. Korm. (1) 110/2008/EK (1) 110/2013/EU (1) 1112/2013/EU (1) 1118/2012/EU (1) 112/2011. VM (1) 113/2013. VM (1) 1135/2014/EU (1) 114/2013. Korm. (1) 1140/2012/EU (1) 115/2003. FVM. (1) 1151/2012/EU (1) 1154/2014/EU (1) 116/2003. FVM (1) 116/2011. VM (1) 1160/2011/EU (1) 1169/2011/EU (2) 1173/2014/EU (1) 1174/2014/EU (1) 1184/2012/EU (1) 119/2007. FVM (1) 1199/2014/EU (1) 12/2006. FVM (1) 12/2014/EU (1) 120/2013/EU (1) 1204/2012/EU (1) 1208/2011/EU (1) 121/2007. FVM (1) 1216/2007/EK (1) 1221/2008/EK (1) 1226/2014/EU (1) 1228/2014/EU (1) 1229/2014/EU (1) 123/2008. FVM (1) 123/2012. VM (1) 1234/2007/EK (2) 1235/2008/EK (1) 124/2012. VM (1) 1241/2014/EU (1) 125/2013/EU (1) 1257/2006/EK (1) 1259/2016. Korm. (1) 126/2008. FVM (1) 126/2014/EU (1) 1262/2014/EU (1) 127/1991. Korm. (1) 127/2009. FVM (1) 128/2014/EU (1) 13/2008. NFGM-FVM (1) 13/2011. VM (1) 1308/2013/EU (1) 1323/2012. Korm. (1) 1333/2008/EK (1) 1336/2007/EK (1) 134/2011. VM (1) 135/2011. VM (1) 136/2011. VM (1) 1371/2013. Korm. hat. (1) 1372/2013. Korm. hat (1) 1374/2013. Korm. hat (1) 1379/2013. Korm. (1) 138/2011. VM (1) 1380/2013. Korm. (1) 1381/2013. Korm. (1) 139/2013. Korm. (1) 14/1998. FM (1) 14/2012. FVM (1) 14/2013. VM (1) 140/2013/EU (1) 141/2011. VM. (1) 142/2008. FVM (1) 144/2013/EU (1) 149/2007/EK rendelet (1) 1498/2011. Korm. (1) 15/2008. FVM (1) 15/2010. VM (1) 150/2012. VM (1) 152/2009. FVM (1) 154/2011. Korm. (1) 158/2009. Korm. (1) 158/2010. Korm. (1) 158/2014/EU (1) 159/2014/EU (1) 16 (1) 16/1998. FM (1) 16/2008. FVM-SZMM (1) 16/2011. KIM (1) 16/2011/EU (1) 16/2012/EU (1) 16/2014. Korm. (1) 16/2017. (III. 29.) FM (1) 160/2014/EU (1) 161/2008. FVM rendelet (1) 161/2014/EU (1) 17/1999. EüM (1) 17/1999. Korm. (1) 173/2004. FVM (1) 173/2009. FVM (2) 1744/2015.Korm. (1) 175/2014. Korm. (1) 177/2015. Korm. (1) 178/2002/EK (3) 178/2009. Korm. (1) 18/1999. Korm. (1) 18/2011. VM (1) 18/2013. VM (1) 182/2009. FVM (1) 183/2005/EK (1) 186/2009. Korm. (1) 186/2013/EU (1) 188/2014. Korm. (1) 189/2013. Korm. (1) 19/2004. FVM-ESzCsM-GKM (2) 19/2014. VM (1) 19/2015. FM (1) 1924/2006/EK (3) 1925/2006/EK (1) 194/2008. Korm. (1) 1959. IV. (1) 1988. XXIV. (1) 1990. LXXXVII. (1) 1991. XLV. (1) 1991. XXXVIII. (1) 1993. CXIV. (1) 1993. X. (1) 1994. LV. (1) 1994. VII. (1) 1995. LIII. (1) 1995. LVII. (1) 1995. XXVIII. (1) 1995. XXXIII. (1) 1996. LIII. (1) 1996. LVII. (4) 1997 (5) 1997. CLV. (1) 1997. CXXXII. (1) 1997. évi CXIV. (1) 1997. XI. törvény (1) 1998 (16) 1998. évi XXVII. (1) 1998. XXVIII. (1) 1999 (13) 1999. CXXI. (1) 1999. LXXVI. (1) 1999/44/EK (1) 2/2014. FM (1) 2/2017. (I. 11.) FM (1) 20/2014. FM (1) 2000 (8) 2000. XLIII. (1) 2000/13/EK (1) 2001 (13) 2001. CVIII. (1) 2001. XCVI. (1) 2001. XLVIII. (1) 2001/112/EK (1) 2002 (12) 2002/54/EK (1) 2002/55/EK (1) 2002/57/EK (1) 2003 (24) 2003. C. (1) 2003. CXXVII. (1) 2003. LII. (1) 2003. XVI. (1) 2004 (23) 2004. évi CXL. (1) 2004. évi XVIII. (1) 2004. XVIII. (1) 2005 (20) 2005. CLXIV. (1) 2005. LXXVIII. (1) 2005/29/EK (2) 2006 (13) 2006. évi XLVIII. (1) 2006. IV. (1) 2006. V. (1) 2006. X. (1) 2007 (12) 2007. CXXIX. (1) 2007. CXXVII. (1) 2007. XVII. (1) 2008 (14) 2008. LXXIII. (1) 2008. XLVI. (3) 2008. XLVII. (3) 2008. XLVIII. (3) 2009 (13) 2009. CXV. (1) 2009. FVM (1) 2009. július 1. (1) 2009. LXXVI. (1) 2009. XCV. (1) 2009. XXVI. (1) 2009/288/EK (1) 201/2001. Korm. (1) 2010 (3) 2010 tervezet (7) 2010. CXLIV. (1) 2010. LXXXVII. (1) 2010. XCIV. (1) 2010/709/EU (1) 2010/C 210/03 (1) 2011 (10) 2011 tervezet (17) 2011. CCII. (1) 2011. CIII. (1) 2011. CLVIII (1) 2011. CLXVIII. (1) 2011. CLXXIII. (1) 2011. CXXXV. törvény (1) 2011. LXXXV. (2) 2011/83/EU (1) 2011/91/EU (1) 2012 (5) 2012 tervezet (1) 2012. évi CCXIII. (1) 2012. évi CCXIX. (1) 2012. évi CVIII. (1) 2012. évi CXXVI. (1) 2012. évi CXXVIII. (1) 2012. évi LV. (1) 2012. évi LXXIV. (1) 2012. évi LXXXIX. (1) 2012. évi LXXXVIII. (1) 2012. évi VI. (1) 2012. XXX. (1) 2012/12/EU (1) 2012/C 43/15 (1) 2012/C 83/01 (1) 2013 (5) 2013. CII. (1) 2013. CVIII. (1) 2013. évi CCI. (1) 2013. évi CCL. (1) 2013. évi CCXLVI. (1) 2013. évi CLXIX. (1) 2013. évi CLXXXIII. (1) 2013. évi CXCI. (1) 2013. évi CXCIX. (1) 2013. évi LVIII. (1) 2013. évi VI. (1) 2014 (5) 2014. évi CX. (1) 2014. évi CXII. (1) 2014. évi LV. (1) 2014/21/EU (1) 2014/63/EU (1) 2014/96/EU (1) 2015 (17) 2015. évi CCIX. (1) 2015. évi CLXXXII. (1) 2015. évi LXXVIII. (1) 2015. évi XCVII. (1) 2015. évi XCVIII. (1) 2015. évi XLVI. (1) 2015. évi XXXVIII. (1) 2015/1002 (1) 2015/1041 (1) 2015/1052 (1) 2015/1134 (1) 2015/1135 (1) 2015/1149 (1) 2015/1150 (1) 2015/1151 (1) 2015/1161 (1) 2015/1297 (1) 2015/1311 (1) 2015/1312 (1) 2015/1313 (1) 2015/210 (1) 2015/269 (1) 2015/270 (1) 2015/271 (1) 2015/293 (1) 2015/30 (1) 2015/301 (1) 2015/37 (1) 2015/385 (1) 2015/39 (1) 2015/48 (1) 2015/550 (1) 2015/551 (1) 2015/560 (1) 2015/580 (1) 2015/581 (1) 2015/582 (1) 2015/586 (1) 2015/587 (1) 2015/590 (1) 2015/591 (2) 2015/624 (1) 2015/629 (1) 2015/721 (1) 2015/745 (1) 2015/815 (1) 2015/822 (1) 2015/823 (1) 2015/888 (2) 2016 (6) 2016. évi CLXI. (1) 2016. évi CXXXIX. (1) 2016. évi LXVI. (1) 2016. évi LXXXVIII. (1) 2016/1416 (1) 2017 (11) 2017. évi CXXXI. (1) 2017. évi LXIV. (1) 2017. évi XLI. (1) 2017. évi XLII. (1) 2018 (5) 203/2012/EU (1) 203/2016. Korm. (1) 204/2014/EU (1) 209/2005. Korm. (2) 210/2009. Korm. (1) 212/2008. Korm. (1) 213/2008. Korm. (1) 218/2013/EU (1) 22/2012. Korm. (1) 22/2014. VM (1) 220/2008. Korm. (1) 222/2013/EU (1) 223/2013/EU (1) 223/2015. Korm. (1) 224/2013/EU (1) 225/2007. Korm. (1) 225/2013/EU (1) 225/2014/EU (1) 228/1996. Korm. (1) 23/2012. VM (1) 231/2010. Korm. (1) 231/2012/EU (1) 234/2012. VM (1) 234/2014. Korm. (1) 235/2012. VM (1) 24/2005. FVM (1) 24/2010. FVM (1) 24/2012. VM (1) 24/2017. (V. 17.) FM (1) 240/2007/EK (1) 244/1998. Korm. (1) 25/2010. FVM (1) 25/2012. OGY. (1) 251/2012. Korm. (1) 251/2014/EU (1) 255/2012. Korm. (1) 256/2007. Korm. (1) 256/2012. Korm. (1) 26/2011. VM (1) 26/2011. NGM (1) 26/2015. FM (1) 265/2014. Korm. (1) 27/2004. ESzCsM (1) 27/2011. VM (1) 27/2012. VM (1) 27/2014. VM (1) 27/2014/EU (1) 28/2012/EU (1) 28/2014/EU (1) 28/2017. (V. 30.) FM (1) 29/2007. FVM (1) 29/2012/EU (1) 29/2014/EU (1) 29/2017. (VI. 7.) FM (1) 3/2008/EK (1) 3/2010. VM (1) 3/2013. VM (1) 3011/2012. (1) 302/2012/EU (1) 308/2014/EU (1) 309/2014/EU (1) 31/2012. VM (1) 313/2015. Korm. (1) 32/1999. FVM (1) 326/2001. Korm. (1) 327/2010. Korm. (1) 33/2010. EüM–FVM (1) 33/2011. VM (1) 336/2014. Korm. (1) 34/2013. VM (1) 34/2015. FM (1) 34/2016. FM (1) 342/2009. Korm. (1) 342/2013/EU (1) 343/2011.Korm. (1) 35/2004. ESzCsM (1) 36/2004. ESzCsM (1) 36/2010. VM (1) 36/2014. FM (1) 367/2011. Korm. (1) 37/2004. ESzCsM (1) 378/2012/EU (1) 379/2012/EU (1) 38/2010. FVM (1) 38/2012. VM (1) 38/2013. VM (1) 38/2014. Korm. (1) 383/2014/EU (1) 384/2014/EU (1) 385/2014/EU (1) 387/2016. Korm. (1) 39/2011. VM (1) 39/2012. VM (1) 39/2014. VM (1) 392/2013/EU (1) 4/1998. EüM (1) 4/2007. FVM-KvVM (1) 4/2009. NFGM-SZMM (1) 40/2004. FVM (1) 40/2012. VM (1) 406/2015. Korm. (1) 407/2015. Korm. (1) 41/2009/EK (1) 41/2011. VM (1) 41/2014. Korm. (1) 41/2015. FM (1) 41/2016. FM (1) 416/2013/EU (1) 418/2012/EU (1) 42/2015. FM (1) 421/2013/EU (1) 422/2013/EU (1) 423/2013/EU (1) 428/2012/EU (1) 43/2011. Korm. (1) 43/2011. VM (2) 43/2015. FM (1) 430/2012/EU (1) 432/2012/EU (1) 436/2009/EK (1) 436/2015. Korm. (1) 44/2010. FVM (1) 44/2014. VM (1) 446/2016. Korm. (1) 446/2017. Korm. (1) 451/2012/EU (1) 452/2013/EU (1) 453/2013/EU (1) 454/2013/EU (1) 455/2013/EU (1) 458/2012/EU (1) 458/2013/EU (1) 46/2005. FVM (1) 464/2012/EU (1) 466/2013/EU (2) 47/2011. VM (1) 47/2014/EU (1) 479/2008/EK (1) 48/2004. FVM (1) 48/2012. VM (1) 48/2014/EU (1) 48/2016. FM (1) 480/2012/EU (1) 481/2012/EU (1) 484/2016. (XII. 28.) Korm. (1) 489/2012/EU (1) 49/2014/EU (1) 49/2016. FM (1) 499/2014/EU (1) 5/2012. NEFMI (1) 5/2014. VM (2) 50/2004 FVM (1) 50/2008.FVM (1) 50/2012. VM (1) 50/2013. VM (1) 50/2017. (X. 10.) FM (1) 500/2014/EU (1) 503/2007/EK (1) 509/2006/EK (1) 51/2011. VM (1) 51/2012. VM (1) 51/2013. VM (1) 510/2006/EK (1) 510/2014/EU (1) 52/2010. FVM (1) 52/2011. VM (1) 52/2016. FM (1) 529/2013. Korm. (1) 53/2006. OGY (1) 531/2013. Korm. (1) 538/2013/EU (1) 543/2011/EU (1) 55/2009. Korm. (1) 55/2011. NEFMI (1) 555/2008/EK (1) 557/2007/EK (1) 56/1997. FM–IKIM–NM (1) 56/2014. VM (1) 56/2015. FM (1) 57/2004. FVM (1) 57/2010. FVM rendelet (1) 579/2013/EU (1) 58/2011. (VI. 20.) VM rendelet (1) 580/2013/EU (1) 580/2014/EU (1) 581/2013/EU (1) 581/2014/EU (1) 582/2014/EU (1) 587/2013/EU (1) 588/2012/EU (1) 59/1999. EüM (1) 59/2015. FM (1) 594/2012/EU (1) 594/2013/EU (1) 6/2001. GM (1) 6/2011.VM (1) 6/2012. OGY (1) 60/2015. FM (1) 60/2016. FM (1) 606/2009/EK (1) 607/2009/EK (1) 614/2012/EU (1) 62/2006. FVM (1) 62/2011. VM (1) 628/2012/EU (1) 629/2012/EU (1) 63/2012. VM (1) 63/2013. VM (1) 635/2012/EU (1) 64/2007. FVM-EüM (1) 64/2011. VM (1) 64/2012. VM. (1) 641/2007/EK (1) 65/2004. FVM-ESzCsM-GKM (1) 65/2011. VM (1) 652/2012/EU (1) 657/2012/EU (1) 66/2010/EK (1) 66/401/EGK (1) 66/402/EGK (1) 664/2014/EU (1) 665/2014/EU (1) 668/2014/EU (1) 67/2004.GKM (1) 67/2009. FVM (1) 67/2012. VM (1) 674/2014/EU (1) 68/2007. (VII. 26.) FVM–EüM–SZMM (1) 68/2007. FVM-EüM-SZMM (1) 68/2013. Korm. rendelet (1) 69/2011. VM (1) 7/2011. VM (1) 7/2014. FM (1) 70/2012. VM (1) 701/2012/EU (1) 701/2013/EU (1) 71/2005. GKM (1) 71/2013. EMMI rendelet (1) 72/2010. FVM (1) 72/2010/EU (1) 72/2012. VM (1) 73/2009/EK (1) 73/2016. FM (1) 74/2008. FVM (1) 74/2012. VM. (3) 743/2012/EU (1) 744/2014/EU (1) 75/2003. FVM (1) 75/2011. VM (1) 75/2016. FM (1) 751/2013/EU (1) 753/2012/EU (1) 753/2013/EU (1) 754/2012/EU (1) 755/2012/EU (1) 76/2011. VM (1) 762/2012/EU (1) 765/2013/EU (1) 766/2012/EU (1) 768/2013/EU (1) 77/2008. OGY (1) 78/2011. VM (1) 79/1998. Korm. (1) 79/2016. (XII. 12.) FM (1) 8/2006. GKM (1) 8/2014. FM (1) 80/2013. VM (1) 81/2004 FVM (1) 81/2011. VM (1) 81/2013. VM (1) 815/2007/EK (1) 82/2004. FVM (1) 82/2004.FVM (1) 82/2012. VM (2) 83/2005. FVM-EüM-GKM (1) 834/2007/EK (2) 835/2014/EU (1) 836/2014/EU (1) 837/2014/EU (1) 843/2014/EU (1) 844/2014/EU (1) 85/2016. (XII. 19.) FM (1) 850/2013/EU (1) 852/2004/EK (1) 853/2004/EK (2) 854/2004/EK (1) 86/2006. FVM (1) 86/2009. FVM (1) 868/2007/EK (1) 87/2013. VM (1) 87/2015. FM (1) 88/2012. VM (1) 88/2013. VM (1) 882/2014/EU (1) 883/2014/EU (1) 888/2013/EU (1) 889/2008/EK (1) 9/2011.VM (1) 9/2014. VM (1) 900/2012/EU (1) 901/2012/EU (1) 907/2013/EU (1) 91/2005. FVM (1) 91/2006. GKM (1) 91/2012. VM (1) 910/2013/EU (1) 911/2013/EU (1) 913/2013/EU (1) 925/2012/EU (1) 929/2012/EU (1) 931/2011/EU (1) 94/2011. VM (1) 941/2014/EU (1) 957/2013/EU (1) 96/2005. OGY (1) 962/2014/EU (1) 963/2013/EU (1) 963/2014/EU (1) 969/2013/EU (1) 97/2009. FVM (1) 97/2014/EU (1) 972/2013/EU (1) 975/2012/EU (1) 978/2013/EU (1) 98/2009. FVM (1) 98/2014/EU (1) 98/6/EK (1) 982/2007/EK (1) 987/2013/EU (1) 989/2007/EK (1) 99/2002. FVM (1) 99/2004. FVM (1) ÁFA (1) agrárgazdaság (1) agrárium (31) agrárkamara (5) agrárpiac (1) agrárpiaci rendtartás (3) agrárstratégia (2) ajánlás (2) állásfoglalás (3) állatfajták (4) állattenyésztés (9) ár (1) árak (5) áruk (2) az étrend-kiegészítők (1) baromfi (3) behozatal (2) belső piaci információs rendszer (1) betétdíj (1) bio (1) bor (45) BTT (1) burgonya (2) címkék (9) cukkini (2) cukor (2) családi gazdaság (1) csomagolás (6) egészség (8) egységes piac (1) együttes rendelet (1) elektronikus hírközlés (1) élelmiszer (92) élelmiszer riasztási rendszer (1) élelmiszer-adalék (3) élelmiszer-biztonság (9) élelmiszer-ellátási lánc (1) élelmiszer-készítmény (2) élelmiszer-termékpálya (1) élelmiszerjog (3) Élelmiszerklub Alapítvány (40) élelmiszerlánc (15) ellenőrzés (4) előadás (1) ENAR (3) Erasmus+ (27) eredetmegjelölés (161) eredetvédelem (1) értékesítés (1) etikai kódex (2) EU (91) export (1) fagyasztott (1) felmérés (1) fenntarthatóság (4) fiatalok (18) fogyasztóvédelem (19) fokhagyma (2) Franciaország (1) FVM (1) gabonavetőmag (1) gasztronómia (2) gazdasági kamara (1) Gazdasági Versenyhivatal (3) génmódosított (1) géntechnológia (4) gomba (3) GVH (210) gyártmánylap (3) gyümölcs (27) gyümölcslé (2) hagyományos különleges termék (5) halászat (8) határozat (6) hegyközség (4) hegyvidéki termék (2) Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (1) helyesbítés (1) helyi (1) Hogyan készítsük (1) Horvátország (1) hulladék (1) hungarikum (6) hús (3) igazgatási szolgáltatási díjak (2) IMI (1) irányelv (16) iránymutatás (1) iskolagyümölcs (7) iskolatej (8) ITO (1) ízesített borászati termékek (1) javaslat (1) jövedéki adó (3) juh (1) K+F Konzervkutató (1) kampány (1) karácsony (1) karalábé (2) kelkáposzta (2) képzés (3) kereskedelem (22) Kereskedelmi Etikai Kódex (1) készletezés (1) kistermelő (13) kistermelői élelmiszer (2) kódex (2) kommentár (1) Kormány (2) környezetvédelem (6) közigazgatás (1) közös piac (1) közösségi agrármarketing (3) Közösségi Bormarketing Stratégia (1) külgazdaság (1) különadó (1) Leader (1) lisztérzékeny (1) Macedónia (1) Magyar Élelmiszerkönyv (10) Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (2) Magyar Reklámetikai Kódex (1) marhahús (2) megállapodás (2) méhészet (1) mérésügy (2) mérőeszköz (2) méz (2) mezőgazdaság (4) Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (1) Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (1) Mezőgazdasági termelékenység és fenntarthatóság (1) MgSzH (1) minőségrendszer (2) műanyag (1) Nagy-Britannia (1) NÉBIH (2) Németország (1) Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (7) Nemzeti Földalap (1) növényfajták (5) nyilvántartás (8) Olaszország (2) olívaolaj (2) öko (4) ökológia (1) ökológiai gazdálkodás (5) őshonos haszonállatok (2) őstermelő (3) őstermelők (6) padlizsán (2) pálinka (2) pályázat (22) paradicsom (3) pazarlás (1) piacfelügyelet (2) piaci magatartás (5) piackutatás (1) póréhagyma (2) Portugália (3) promóció (1) reklám (6) reklámetika (1) rendelet (160) rendezvény (2) Románia (3) rövid ellátási lánc (1) sajt (2) sóska (2) Spanyolország (3) spárga (2) spenót (2) Svédország (1) szakképesítés (1) Szerbia (2) szervezetek (1) szeszes italok (4) Szlovákia (2) Szlovénia (1) szőlő (14) szövetkezet (1) tájékoztatás (5) tájfajták (2) takarmány (1) takarmánykódex (1) takarmánynövény (1) találkozó (16) tanácsadás (1) táplálkozás (1) tej (3) termékadó (1) termékdíj (15) termékfelelősség (1) termékpiac (1) termelői csoportok (10) termelői szervezetek (3) termés (1) természetvédelem (1) termőföld (5) tervezet (12) TÉSZ (1) tisztességtelen forgalmazói magatartás (6) tojás (5) torma (1) Törökország (4) törvény (64) tréning (7) utasítás (6) útmutató (9) üdítőital (1) vad (8) vágóállat (2) vállalkozás (10) vállalkozások (9) védjegy (9) vélemény (4) vendéglátóipar (3) verseny (1) versenykorlátozás (7) vetőmag (13) víz (4) VM (11) zászló (1) Zöld könyv (1) zöldség (26) Zöldségek Zöldfüzete (6)

Jogszabályok archívum