A GVH álláspontja a nagyméretű kiskereskedelmi láncokkal kapcsolatban, 2000

Mára már egyre valószínűbbé válik, hogy arra az általános kérdésre, hogy vajon tényleg törvényszerű és elkerülhetetlen-e a globalizáció, igenlő a válasz. Mindenesetre a társadalomtudományokkal foglalkozók, a gazdaságpolitika szakemberei és a politika szereplői nap mint nap újabb igényekkel, kérdésekkel és kérésekkel szembesülnek, amelyek a világméretű gazdasági folyamatok nemzeti, regionális vagy helyi szinten lecsapódó vélt vagy valós negatív hatásaihoz kapcsolódnak. Így van ezzel a Gazdasági Versenyhivatal is: gyakran találkozik olyan társadalmi vagy egy bizonyos gazdasági, illetve civil csoporttól érkező panasszal, amelyet ugyan feladat- és hatásköre miatt érdemben nem tud megoldani, azonban foglalkozik vele, megpróbálja a versenyjogi és versenypolitikai szempontból megvizsgálni, illetve igyekszik rá választ adni.

A piacgazdaságban, a szabad gazdasági versenyben számos vélt vagy valós negatív hatás érheti az egyes érintett feleket, akik esetleg korábban bizonyos szintű védettséget élveztek az erősebb gazdasági aktorral szemben, illetve akik magukat teljesen új körülmények között találják. Számukra gyakran úgy tűnik, hogy az egyes piacokon feltűnő tőkeerős külföldi cégek, az intenzíven terjeszkedő és gyarapodó, sőt koncentrálódó multinacionális óriásvállalatok nem velük (hazai kis- és középvállalkozó versenytársak) vagy értük (beszállítók, termelők, illetve fogyasztók) versenyeznek, hanem ellenük.

Ilyen kényes, társadalmi és gazdasági vitáktól hangos terület a kiskereskedelem, különösen az élelmiszer- és az élelmiszerjellegű, gyorsan fogyó cikkek1 kis- és nagykereskedelme.

A polgár, a végső fogyasztó viszonylag gyenge alkupozícióban van a megvásárolni kívánt javak, szolgáltatások tekintetében. A sok átláthatatlan, napról napra exponenciálisan bővülő információ miatt egyre nehezebb nem csak az optimális, de a jó választás is. Az az intézmény, amely a fogyasztót segíti választásában, amely kapcsolatot teremt a vásárlók és a termelők, beszállítók között, amely végül is eljuttatja hozzá az árut, az a (kis)kereskedelem.

A gazdaság szereplői tehát egymáshoz viszonyítva különböző alkupozícióban vannak. Egymáshoz viszonyított erejük, helyzetük rengeteg tényezőtől függ és időben-térben változhat. Hasonlóan változatos lehet a kiskereskedelem egyes szereplőinek, feladatainak megítélése. A kereskedő nem egyszerűen csak elad és vesz, hiszen valami pluszt, többletet is ad az áruhoz. A fogyasztó szempontjából a termék fontos jellemzője az is, hogy hol, hogyan, kitől vásárolta meg. Nem mindegy, hogy ugyanazt a terméket valaki egy árubemutatón, szakboltban, elegáns butikban vagy diszkont áruházban veszi meg, és nemcsak az ár az a tényező, amely különbséget tesz. A különböző kereskedelmi formák eltérnek módszereikben, arculatukban, hatékonyságukban, költségeikben, megítélésükben.

Az 1990-es években rendkívül nagy mértékű kereskedelmi koncentráció ment végbe. Jelentős tulajdonosi koncentráció valósult meg, óriási méretű kiskereskedelmi láncok jöttek létre, előretörtek a nagy eladóterű kiskereskedelmi egységek, elterjedtek és népszerűsödtek a bevásárló központok, beszerzési társulások alakultak. Az említett jelenségek a koncentráció különböző aspektusai, amelyek nagyon is eltérő hatásokkal járhatnak, azonban a kiskereskedelem koncentrálódásával kapcsolatban felmerülő kérdések közgazdasági és versenypolitikai szempontból még nincsenek alaposan feldolgozva, a mechanizmusokat még nem ismerjük részleteiben.

A kereskedelmi koncentráció - annak minden előnyével és esetleges hátrányával - az utóbbi években Magyarországon is jelentős méreteket öltött. A folyamat hatással lehet a településszerkezetre, az építési- és természeti környezetre, a forgalomra, illetve a levegőszennyezésre, nem is beszélve a vásárlói (és időtöltési) szokások megváltozásának melléktermékeként a kulturális és ifjúság szabadidejére gyakorolt hatásokról. Habár ezek rendkívül fontos tényezők, egy tisztán hatékonyság, illetve teljesítmény alapú, gazdasági szempontú megközelítésben csak másodlagos szerepet kaphatnak.
GVH álláspontja a nagyméretű kiskereskedelmi láncokkal kapcsolatban, 2000

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Kulcsszavak

1/2014. (VII. 23.) FM (1) 1/2014. NGM (1) 1% (2) 10/2014. FM (1) 1004/2012/EU (1) 1005/2012/EU (1) 1006/2012/EU (2) 101/2011. VM (1) 101/2016. Korm. (1) 1011/2012. Korm. (2) 103/2009. FVM (1) 103/2011. VM (1) 1030/2012/EU (1) 1031/2012/EU (1) 1032/2012/EU (1) 1033/1012/EU (1) 1034/2012/EU (1) 1035/2012/EU (1) 104/2009. FVM (1) 1041/2012/EU (1) 1047/2014/EU (1) 105/2011. VM (1) 105/2012. VM (1) 1051/2014/EU (1) 1052/2014/EU (1) 1053/2012/EU (1) 1054/2012/EU (1) 106/2012. VM (1) 1068/2012/EU (1) 1069/2012/EU (1) 107/2011. VM (1) 1076/2012/EU (1) 108/2012. Korm. (1) 1085/2012. Korm. hat. (1) 109/2007. FVM (1) 1096/1012/EU (1) 1096/2013/EU (1) 1098/2013/EU (1) 11/2006. FVM (2) 11/2016. MvM (1) 110/2004. Korm. (1) 110/2008/EK (1) 110/2013/EU (1) 1112/2013/EU (1) 1118/2012/EU (1) 112/2011. VM (1) 113/2013. VM (1) 1135/2014/EU (1) 114/2013. Korm. (1) 1140/2012/EU (1) 115/2003. FVM. (1) 1151/2012/EU (1) 1154/2014/EU (1) 116/2003. FVM (1) 116/2011. VM (1) 1160/2011/EU (1) 1169/2011/EU (2) 1173/2014/EU (1) 1174/2014/EU (1) 1184/2012/EU (1) 119/2007. FVM (1) 1199/2014/EU (1) 12/2006. FVM (1) 12/2014/EU (1) 120/2013/EU (1) 1204/2012/EU (1) 1208/2011/EU (1) 121/2007. FVM (1) 1216/2007/EK (1) 1221/2008/EK (1) 1226/2014/EU (1) 1228/2014/EU (1) 1229/2014/EU (1) 123/2008. FVM (1) 123/2012. VM (1) 1234/2007/EK (2) 1235/2008/EK (1) 124/2012. VM (1) 1241/2014/EU (1) 125/2013/EU (1) 1257/2006/EK (1) 1259/2016. Korm. (1) 126/2008. FVM (1) 126/2014/EU (1) 1262/2014/EU (1) 127/1991. Korm. (1) 127/2009. FVM (1) 128/2014/EU (1) 13/2008. NFGM-FVM (1) 13/2011. VM (1) 1308/2013/EU (1) 1323/2012. Korm. (1) 1333/2008/EK (1) 1336/2007/EK (1) 134/2011. VM (1) 135/2011. VM (1) 136/2011. VM (1) 1371/2013. Korm. hat. (1) 1372/2013. Korm. hat (1) 1374/2013. Korm. hat (1) 1379/2013. Korm. (1) 138/2011. VM (1) 1380/2013. Korm. (1) 1381/2013. Korm. (1) 139/2013. Korm. (1) 14/1998. FM (1) 14/2012. FVM (1) 14/2013. VM (1) 140/2013/EU (1) 141/2011. VM. (1) 142/2008. FVM (1) 144/2013/EU (1) 149/2007/EK rendelet (1) 1498/2011. Korm. (1) 15/2008. FVM (1) 15/2010. VM (1) 150/2012. VM (1) 152/2009. FVM (1) 154/2011. Korm. (1) 158/2009. Korm. (1) 158/2010. Korm. (1) 158/2014/EU (1) 159/2014/EU (1) 16 (1) 16/1998. FM (1) 16/2008. FVM-SZMM (1) 16/2011. KIM (1) 16/2011/EU (1) 16/2012/EU (1) 16/2014. Korm. (1) 16/2017. (III. 29.) FM (1) 160/2014/EU (1) 161/2008. FVM rendelet (1) 161/2014/EU (1) 17/1999. EüM (1) 17/1999. Korm. (1) 173/2004. FVM (1) 173/2009. FVM (2) 1744/2015.Korm. (1) 175/2014. Korm. (1) 177/2015. Korm. (1) 178/2002/EK (3) 178/2009. Korm. (1) 18/1999. Korm. (1) 18/2011. VM (1) 18/2013. VM (1) 182/2009. FVM (1) 183/2005/EK (1) 186/2009. Korm. (1) 186/2013/EU (1) 188/2014. Korm. (1) 189/2013. Korm. (1) 19/2004. FVM-ESzCsM-GKM (2) 19/2014. VM (1) 19/2015. FM (1) 1924/2006/EK (3) 1925/2006/EK (1) 194/2008. Korm. (1) 1959. IV. (1) 1988. XXIV. (1) 1990. LXXXVII. (1) 1991. XLV. (1) 1991. XXXVIII. (1) 1993. CXIV. (1) 1993. X. (1) 1994. LV. (1) 1994. VII. (1) 1995. LIII. (1) 1995. LVII. (1) 1995. XXVIII. (1) 1995. XXXIII. (1) 1996. LIII. (1) 1996. LVII. (4) 1997 (5) 1997. CLV. (1) 1997. CXXXII. (1) 1997. évi CXIV. (1) 1997. XI. törvény (1) 1998 (16) 1998. évi XXVII. (1) 1998. XXVIII. (1) 1999 (13) 1999. CXXI. (1) 1999. LXXVI. (1) 1999/44/EK (1) 2/2014. FM (1) 2/2017. (I. 11.) FM (1) 20/2014. FM (1) 2000 (8) 2000. XLIII. (1) 2000/13/EK (1) 2001 (13) 2001. CVIII. (1) 2001. XCVI. (1) 2001. XLVIII. (1) 2001/112/EK (1) 2002 (12) 2002/54/EK (1) 2002/55/EK (1) 2002/57/EK (1) 2003 (24) 2003. C. (1) 2003. CXXVII. (1) 2003. LII. (1) 2003. XVI. (1) 2004 (23) 2004. évi CXL. (1) 2004. évi XVIII. (1) 2004. XVIII. (1) 2005 (20) 2005. CLXIV. (1) 2005. LXXVIII. (1) 2005/29/EK (2) 2006 (13) 2006. évi XLVIII. (1) 2006. IV. (1) 2006. V. (1) 2006. X. (1) 2007 (12) 2007. CXXIX. (1) 2007. CXXVII. (1) 2007. XVII. (1) 2008 (14) 2008. LXXIII. (1) 2008. XLVI. (3) 2008. XLVII. (3) 2008. XLVIII. (3) 2009 (13) 2009. CXV. (1) 2009. FVM (1) 2009. július 1. (1) 2009. LXXVI. (1) 2009. XCV. (1) 2009. XXVI. (1) 2009/288/EK (1) 201/2001. Korm. (1) 2010 (3) 2010 tervezet (7) 2010. CXLIV. (1) 2010. LXXXVII. (1) 2010. XCIV. (1) 2010/709/EU (1) 2010/C 210/03 (1) 2011 (10) 2011 tervezet (17) 2011. CCII. (1) 2011. CIII. (1) 2011. CLVIII (1) 2011. CLXVIII. (1) 2011. CLXXIII. (1) 2011. CXXXV. törvény (1) 2011. LXXXV. (2) 2011/83/EU (1) 2011/91/EU (1) 2012 (5) 2012 tervezet (1) 2012. évi CCXIII. (1) 2012. évi CCXIX. (1) 2012. évi CVIII. (1) 2012. évi CXXVI. (1) 2012. évi CXXVIII. (1) 2012. évi LV. (1) 2012. évi LXXIV. (1) 2012. évi LXXXIX. (1) 2012. évi LXXXVIII. (1) 2012. évi VI. (1) 2012. XXX. (1) 2012/12/EU (1) 2012/C 43/15 (1) 2012/C 83/01 (1) 2013 (5) 2013. CII. (1) 2013. CVIII. (1) 2013. évi CCI. (1) 2013. évi CCL. (1) 2013. évi CCXLVI. (1) 2013. évi CLXIX. (1) 2013. évi CLXXXIII. (1) 2013. évi CXCI. (1) 2013. évi CXCIX. (1) 2013. évi LVIII. (1) 2013. évi VI. (1) 2014 (5) 2014. évi CX. (1) 2014. évi CXII. (1) 2014. évi LV. (1) 2014/21/EU (1) 2014/63/EU (1) 2014/96/EU (1) 2015 (17) 2015. évi CCIX. (1) 2015. évi CLXXXII. (1) 2015. évi LXXVIII. (1) 2015. évi XCVII. (1) 2015. évi XCVIII. (1) 2015. évi XLVI. (1) 2015. évi XXXVIII. (1) 2015/1002 (1) 2015/1041 (1) 2015/1052 (1) 2015/1134 (1) 2015/1135 (1) 2015/1149 (1) 2015/1150 (1) 2015/1151 (1) 2015/1161 (1) 2015/1297 (1) 2015/1311 (1) 2015/1312 (1) 2015/1313 (1) 2015/210 (1) 2015/269 (1) 2015/270 (1) 2015/271 (1) 2015/293 (1) 2015/30 (1) 2015/301 (1) 2015/37 (1) 2015/385 (1) 2015/39 (1) 2015/48 (1) 2015/550 (1) 2015/551 (1) 2015/560 (1) 2015/580 (1) 2015/581 (1) 2015/582 (1) 2015/586 (1) 2015/587 (1) 2015/590 (1) 2015/591 (2) 2015/624 (1) 2015/629 (1) 2015/721 (1) 2015/745 (1) 2015/815 (1) 2015/822 (1) 2015/823 (1) 2015/888 (2) 2016 (6) 2016. évi CLXI. (1) 2016. évi CXXXIX. (1) 2016. évi LXVI. (1) 2016. évi LXXXVIII. (1) 2016/1416 (1) 2017 (11) 2017. évi CXXXI. (1) 2017. évi LXIV. (1) 2017. évi XLI. (1) 2017. évi XLII. (1) 2018 (5) 203/2012/EU (1) 203/2016. Korm. (1) 204/2014/EU (1) 209/2005. Korm. (2) 210/2009. Korm. (1) 212/2008. Korm. (1) 213/2008. Korm. (1) 218/2013/EU (1) 22/2012. Korm. (1) 22/2014. VM (1) 220/2008. Korm. (1) 222/2013/EU (1) 223/2013/EU (1) 223/2015. Korm. (1) 224/2013/EU (1) 225/2007. Korm. (1) 225/2013/EU (1) 225/2014/EU (1) 228/1996. Korm. (1) 23/2012. VM (1) 231/2010. Korm. (1) 231/2012/EU (1) 234/2012. VM (1) 234/2014. Korm. (1) 235/2012. VM (1) 24/2005. FVM (1) 24/2010. FVM (1) 24/2012. VM (1) 24/2017. (V. 17.) FM (1) 240/2007/EK (1) 244/1998. Korm. (1) 25/2010. FVM (1) 25/2012. OGY. (1) 251/2012. Korm. (1) 251/2014/EU (1) 255/2012. Korm. (1) 256/2007. Korm. (1) 256/2012. Korm. (1) 26/2011. VM (1) 26/2011. NGM (1) 26/2015. FM (1) 265/2014. Korm. (1) 27/2004. ESzCsM (1) 27/2011. VM (1) 27/2012. VM (1) 27/2014. VM (1) 27/2014/EU (1) 28/2012/EU (1) 28/2014/EU (1) 28/2017. (V. 30.) FM (1) 29/2007. FVM (1) 29/2012/EU (1) 29/2014/EU (1) 29/2017. (VI. 7.) FM (1) 3/2008/EK (1) 3/2010. VM (1) 3/2013. VM (1) 3011/2012. (1) 302/2012/EU (1) 308/2014/EU (1) 309/2014/EU (1) 31/2012. VM (1) 313/2015. Korm. (1) 32/1999. FVM (1) 326/2001. Korm. (1) 327/2010. Korm. (1) 33/2010. EüM–FVM (1) 33/2011. VM (1) 336/2014. Korm. (1) 34/2013. VM (1) 34/2015. FM (1) 34/2016. FM (1) 342/2009. Korm. (1) 342/2013/EU (1) 343/2011.Korm. (1) 35/2004. ESzCsM (1) 36/2004. ESzCsM (1) 36/2010. VM (1) 36/2014. FM (1) 367/2011. Korm. (1) 37/2004. ESzCsM (1) 378/2012/EU (1) 379/2012/EU (1) 38/2010. FVM (1) 38/2012. VM (1) 38/2013. VM (1) 38/2014. Korm. (1) 383/2014/EU (1) 384/2014/EU (1) 385/2014/EU (1) 387/2016. Korm. (1) 39/2011. VM (1) 39/2012. VM (1) 39/2014. VM (1) 392/2013/EU (1) 4/1998. EüM (1) 4/2007. FVM-KvVM (1) 4/2009. NFGM-SZMM (1) 40/2004. FVM (1) 40/2012. VM (1) 406/2015. Korm. (1) 407/2015. Korm. (1) 41/2009/EK (1) 41/2011. VM (1) 41/2014. Korm. (1) 41/2015. FM (1) 41/2016. FM (1) 416/2013/EU (1) 418/2012/EU (1) 42/2015. FM (1) 421/2013/EU (1) 422/2013/EU (1) 423/2013/EU (1) 428/2012/EU (1) 43/2011. Korm. (1) 43/2011. VM (2) 43/2015. FM (1) 430/2012/EU (1) 432/2012/EU (1) 436/2009/EK (1) 436/2015. Korm. (1) 44/2010. FVM (1) 44/2014. VM (1) 446/2016. Korm. (1) 446/2017. Korm. (1) 451/2012/EU (1) 452/2013/EU (1) 453/2013/EU (1) 454/2013/EU (1) 455/2013/EU (1) 458/2012/EU (1) 458/2013/EU (1) 46/2005. FVM (1) 464/2012/EU (1) 466/2013/EU (2) 47/2011. VM (1) 47/2014/EU (1) 479/2008/EK (1) 48/2004. FVM (1) 48/2012. VM (1) 48/2014/EU (1) 48/2016. FM (1) 480/2012/EU (1) 481/2012/EU (1) 484/2016. (XII. 28.) Korm. (1) 489/2012/EU (1) 49/2014/EU (1) 49/2016. FM (1) 499/2014/EU (1) 5/2012. NEFMI (1) 5/2014. VM (2) 50/2004 FVM (1) 50/2008.FVM (1) 50/2012. VM (1) 50/2013. VM (1) 50/2017. (X. 10.) FM (1) 500/2014/EU (1) 503/2007/EK (1) 509/2006/EK (1) 51/2011. VM (1) 51/2012. VM (1) 51/2013. VM (1) 510/2006/EK (1) 510/2014/EU (1) 52/2010. FVM (1) 52/2011. VM (1) 52/2016. FM (1) 529/2013. Korm. (1) 53/2006. OGY (1) 531/2013. Korm. (1) 538/2013/EU (1) 543/2011/EU (1) 55/2009. Korm. (1) 55/2011. NEFMI (1) 555/2008/EK (1) 557/2007/EK (1) 56/1997. FM–IKIM–NM (1) 56/2014. VM (1) 56/2015. FM (1) 57/2004. FVM (1) 57/2010. FVM rendelet (1) 579/2013/EU (1) 58/2011. (VI. 20.) VM rendelet (1) 580/2013/EU (1) 580/2014/EU (1) 581/2013/EU (1) 581/2014/EU (1) 582/2014/EU (1) 587/2013/EU (1) 588/2012/EU (1) 59/1999. EüM (1) 59/2015. FM (1) 594/2012/EU (1) 594/2013/EU (1) 6/2001. GM (1) 6/2011.VM (1) 6/2012. OGY (1) 60/2015. FM (1) 60/2016. FM (1) 606/2009/EK (1) 607/2009/EK (1) 614/2012/EU (1) 62/2006. FVM (1) 62/2011. VM (1) 628/2012/EU (1) 629/2012/EU (1) 63/2012. VM (1) 63/2013. VM (1) 635/2012/EU (1) 64/2007. FVM-EüM (1) 64/2011. VM (1) 64/2012. VM. (1) 641/2007/EK (1) 65/2004. FVM-ESzCsM-GKM (1) 65/2011. VM (1) 652/2012/EU (1) 657/2012/EU (1) 66/2010/EK (1) 66/401/EGK (1) 66/402/EGK (1) 664/2014/EU (1) 665/2014/EU (1) 668/2014/EU (1) 67/2004.GKM (1) 67/2009. FVM (1) 67/2012. VM (1) 674/2014/EU (1) 68/2007. (VII. 26.) FVM–EüM–SZMM (1) 68/2007. FVM-EüM-SZMM (1) 68/2013. Korm. rendelet (1) 69/2011. VM (1) 7/2011. VM (1) 7/2014. FM (1) 70/2012. VM (1) 701/2012/EU (1) 701/2013/EU (1) 71/2005. GKM (1) 71/2013. EMMI rendelet (1) 72/2010. FVM (1) 72/2010/EU (1) 72/2012. VM (1) 73/2009/EK (1) 73/2016. FM (1) 74/2008. FVM (1) 74/2012. VM. (3) 743/2012/EU (1) 744/2014/EU (1) 75/2003. FVM (1) 75/2011. VM (1) 75/2016. FM (1) 751/2013/EU (1) 753/2012/EU (1) 753/2013/EU (1) 754/2012/EU (1) 755/2012/EU (1) 76/2011. VM (1) 762/2012/EU (1) 765/2013/EU (1) 766/2012/EU (1) 768/2013/EU (1) 77/2008. OGY (1) 78/2011. VM (1) 79/1998. Korm. (1) 79/2016. (XII. 12.) FM (1) 8/2006. GKM (1) 8/2014. FM (1) 80/2013. VM (1) 81/2004 FVM (1) 81/2011. VM (1) 81/2013. VM (1) 815/2007/EK (1) 82/2004. FVM (1) 82/2004.FVM (1) 82/2012. VM (2) 83/2005. FVM-EüM-GKM (1) 834/2007/EK (2) 835/2014/EU (1) 836/2014/EU (1) 837/2014/EU (1) 843/2014/EU (1) 844/2014/EU (1) 85/2016. (XII. 19.) FM (1) 850/2013/EU (1) 852/2004/EK (1) 853/2004/EK (2) 854/2004/EK (1) 86/2006. FVM (1) 86/2009. FVM (1) 868/2007/EK (1) 87/2013. VM (1) 87/2015. FM (1) 88/2012. VM (1) 88/2013. VM (1) 882/2014/EU (1) 883/2014/EU (1) 888/2013/EU (1) 889/2008/EK (1) 9/2011.VM (1) 9/2014. VM (1) 900/2012/EU (1) 901/2012/EU (1) 907/2013/EU (1) 91/2005. FVM (1) 91/2006. GKM (1) 91/2012. VM (1) 910/2013/EU (1) 911/2013/EU (1) 913/2013/EU (1) 925/2012/EU (1) 929/2012/EU (1) 931/2011/EU (1) 94/2011. VM (1) 941/2014/EU (1) 957/2013/EU (1) 96/2005. OGY (1) 962/2014/EU (1) 963/2013/EU (1) 963/2014/EU (1) 969/2013/EU (1) 97/2009. FVM (1) 97/2014/EU (1) 972/2013/EU (1) 975/2012/EU (1) 978/2013/EU (1) 98/2009. FVM (1) 98/2014/EU (1) 98/6/EK (1) 982/2007/EK (1) 987/2013/EU (1) 989/2007/EK (1) 99/2002. FVM (1) 99/2004. FVM (1) ÁFA (1) agrárgazdaság (1) agrárium (31) agrárkamara (5) agrárpiac (1) agrárpiaci rendtartás (3) agrárstratégia (2) ajánlás (2) állásfoglalás (3) állatfajták (4) állattenyésztés (9) ár (1) árak (5) áruk (2) az étrend-kiegészítők (1) baromfi (3) behozatal (2) belső piaci információs rendszer (1) betétdíj (1) bio (1) bor (45) BTT (1) burgonya (2) címkék (9) cukkini (2) cukor (2) családi gazdaság (1) csomagolás (6) egészség (8) egységes piac (1) együttes rendelet (1) elektronikus hírközlés (1) élelmiszer (92) élelmiszer riasztási rendszer (1) élelmiszer-adalék (3) élelmiszer-biztonság (9) élelmiszer-ellátási lánc (1) élelmiszer-készítmény (2) élelmiszer-termékpálya (1) élelmiszerjog (3) Élelmiszerklub Alapítvány (40) élelmiszerlánc (15) ellenőrzés (4) előadás (1) ENAR (3) Erasmus+ (27) eredetmegjelölés (161) eredetvédelem (1) értékesítés (1) etikai kódex (2) EU (91) export (1) fagyasztott (1) felmérés (1) fenntarthatóság (4) fiatalok (18) fogyasztóvédelem (19) fokhagyma (2) Franciaország (1) FVM (1) gabonavetőmag (1) gasztronómia (2) gazdasági kamara (1) Gazdasági Versenyhivatal (3) génmódosított (1) géntechnológia (4) gomba (3) GVH (210) gyártmánylap (3) gyümölcs (27) gyümölcslé (2) hagyományos különleges termék (5) halászat (8) határozat (6) hegyközség (4) hegyvidéki termék (2) Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot (1) helyesbítés (1) helyi (1) Hogyan készítsük (1) Horvátország (1) hulladék (1) hungarikum (6) hús (3) igazgatási szolgáltatási díjak (2) IMI (1) irányelv (16) iránymutatás (1) iskolagyümölcs (7) iskolatej (8) ITO (1) ízesített borászati termékek (1) javaslat (1) jövedéki adó (3) juh (1) K+F Konzervkutató (1) kampány (1) karácsony (1) karalábé (2) kelkáposzta (2) képzés (3) kereskedelem (22) Kereskedelmi Etikai Kódex (1) készletezés (1) kistermelő (13) kistermelői élelmiszer (2) kódex (2) kommentár (1) Kormány (2) környezetvédelem (6) közigazgatás (1) közös piac (1) közösségi agrármarketing (3) Közösségi Bormarketing Stratégia (1) külgazdaság (1) különadó (1) Leader (1) lisztérzékeny (1) Macedónia (1) Magyar Élelmiszerkönyv (10) Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (2) Magyar Reklámetikai Kódex (1) marhahús (2) megállapodás (2) méhészet (1) mérésügy (2) mérőeszköz (2) méz (2) mezőgazdaság (4) Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (1) Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (1) Mezőgazdasági termelékenység és fenntarthatóság (1) MgSzH (1) minőségrendszer (2) műanyag (1) Nagy-Britannia (1) NÉBIH (2) Németország (1) Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (7) Nemzeti Földalap (1) növényfajták (5) nyilvántartás (8) Olaszország (2) olívaolaj (2) öko (4) ökológia (1) ökológiai gazdálkodás (5) őshonos haszonállatok (2) őstermelő (3) őstermelők (6) padlizsán (2) pálinka (2) pályázat (22) paradicsom (3) pazarlás (1) piacfelügyelet (2) piaci magatartás (5) piackutatás (1) póréhagyma (2) Portugália (3) promóció (1) reklám (6) reklámetika (1) rendelet (160) rendezvény (2) Románia (3) rövid ellátási lánc (1) sajt (2) sóska (2) Spanyolország (3) spárga (2) spenót (2) Svédország (1) szakképesítés (1) Szerbia (2) szervezetek (1) szeszes italok (4) Szlovákia (2) Szlovénia (1) szőlő (14) szövetkezet (1) tájékoztatás (5) tájfajták (2) takarmány (1) takarmánykódex (1) takarmánynövény (1) találkozó (16) tanácsadás (1) táplálkozás (1) tej (3) termékadó (1) termékdíj (15) termékfelelősség (1) termékpiac (1) termelői csoportok (10) termelői szervezetek (3) termés (1) természetvédelem (1) termőföld (5) tervezet (12) TÉSZ (1) tisztességtelen forgalmazói magatartás (6) tojás (5) torma (1) Törökország (4) törvény (64) tréning (7) utasítás (6) útmutató (9) üdítőital (1) vad (8) vágóállat (2) vállalkozás (10) vállalkozások (9) védjegy (9) vélemény (4) vendéglátóipar (3) verseny (1) versenykorlátozás (7) vetőmag (13) víz (4) VM (11) zászló (1) Zöld könyv (1) zöldség (26) Zöldségek Zöldfüzete (6)

Jogszabályok archívum